Az IIRP nemzetközi konferenciája Budapesten

Europe 2015 Logo 2

Az álomtól a megvalósulásig

egy új társadalomtudomány születése

Budapest, 2015. Június 10 -12.
A konferencia helyszíne: Danubius Hotel Flamenco, 1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.

Az IIRP (International Institute for Restorative Practices) nemzetközi konferenciát szervez Budapesten, ahová a világ minden tájáról meghívja a resztoratív módszereket kifejlesztő és alkalmazó szakembereket.

Neves előadók megosztják tapasztalataikat a resztoratív gyakorlatok alakulásáról az igazságügyben, iskolákban, munkahelyeken és közösségekben, és arról is, hogy mindezen területek ereményei hogyan alapozzák meg az újonnan kibontakozó multidiszciplináris társadalomtudományt.

A konferencia felépítése:

Az akítv részvételre ösztönző konferencia során a résztvevőknek naponta több alkalommal is lehetőségük nyílik a bevonódásra. A gyakorlati vagy elméleti tudással rendelkező előadók szorgalmazni fogják a vélemények megosztását és a párbeszédet.

Regisztráljon mind a három napra vagy válasszon napi jegyet a tematikus programok szerint.

Június 10. A szerda délelőtti előadások és a tervezett film az igazságszolgáltatás területét veszi gorcső alá, különősen a bíróságokon, a fiatalkorúakkal és a büntetés-végrehajtásban létrejött innovatív programok ismertetésével.

Június 11. A csütörtök délelőtti program két fontos elemet tartalmaz. Előszőr a fókusz a resztoratív gyakorlatok iskolai alkamazására kerül: az alsó és felső tagozatokban, a speciális iskolákban, a megelőzésben és a felsőfokú oktatásban szerzett tapasztalatokkal, valamint egy angol filmmel, mely a wellszi tapasztalatokat mutatja be Swansea-ben, mely a “resztoratív város” címre pályáz. A második részben egy különleges előadás következik a Kolozsváron megvalósuló és rendkívül összetett, példaértékű roma integrációs projektről.

Szerdán és csütörtökön délután a világ több országaiból érkező előadók szekcióiból lehet válogatni.

Június 12, péntek. A délelőtti program fő témája a Berlini fal leomlása után bekövetkezett resztoratív szempontú társadalmi és intézményi rendszerek változásai az európai közép- és keleti országokban.

Péntek délután egy holland település szomszédsági problémáinak resztoratív megközelítését láthatjuk a “Polgármester levele” című filmben.

A konferencia nyelve angol, azonban a magyar résztvevők számára a rendezvény egész időtartama alatt a konferenciaterem plenáris- és szekcióprogramjaihoz (naponta 9-16:30 óra között) biztosítjuk a szinkrontolmácsolást.

A magyar és a volt szocialista országok résztvevői számára kedvezményes a részvételi díj.

A plenáris ülések előadói:

john-bailie-80x100John Bailie (Egyesült Államok) több száz – köztük a legnehezebb körülmények között működő- amerikai iskolában vezetett resztoratív gyakorlatokra oktató képzéseket illetve segítette ezek bevezetését. John egyetemi docens és a Resztoratív Gyakorlatok Nemzetközi Intézetének újonnan választott elnöke.


Terry O’Connell (Ausztrália) fejlesztette ki a resztoratív konferencia terryoconnell-80x100
módszertanát és ő fogalmazta meg elsőként az úgynevezett resztoratív kérdések-et, melyek azóta az egész világon ismertté váltak. A korábban rendőrként dolgozó O’Connell érdeklődésének fókuszában továbbra is a resztoratív gyakorlatok finomítása áll és abban segít az embereknek, hogy megtalálják a konstruktív megbeszélésekhez vezető legmegfelelőbb kérdezés technikát. Terry a Real Justice Australia igazgatója.


maria-herczog-80x100Herczog Maria (Magyarország) egyetemi oktató, kutató és gyermekvédelmi szakértő, aki Magyarországon elsőként, 2000 óta szervez resztoratív és családi döntéshozó konferenciákat. Évek óta részt vesz az ENSZ Gyermekvédelmi Bizottságának munkájában; jelenleg az Eurochild elnöke.


negrea-videa-120wNegrea Vidia (Magyarország) másfél évtizede dolgozik resztoratív gyakorlatok bevezetésén a magyarországi iskolákban, gyermekotthonokban, az áldozatsegítésben illetve a börtönből szabadulók reintegrációjának gyakorlatában is. Jelenleg az IIRP Közép-Kelet Európai régióért felelős igazgatója.


RVanPagee-80x100Robert van Pagée (Hollandia) annak a holland Eigen Kracht Centrale alapítója, mely a világon legsikeresebben vezette be és alkalmazza a családi konferencia módszerét (FGC). Miután több mint 10.000 családi konferenciát szervezett Hollandiában, jelenleg a módszer csehországi adaptálásán dolgozik.


bruce-schenk-80x100Bruce Schenk (Kanada), korábban egy fiatalkorúaknak létrehozott javítóintézetének volt a lelkésze, jelenleg az IIRP Kanadáért felelős igazgatója. Vezető szerepe volt a resztoratív konferencia gyakorlatának kanadai meghonosításában. Számos képzést tartott iskolákban és ifjúsági szervezetekben, és elsőként alkalmazta a resztoratív technikákat vallási közösségekben és munkahelyeken.


ted-wachtel-80x100Ted Wachtel (Egyesült Államok) az IIRP Egyetem (Graduate School) alapítójaként elsőként imertette el hivatalosan ezt az új társadalomtudományt mint olyan diszcíplinát, melynek helye van a felsőfokú oktatásban. Elnöksége alatt az IIRP a resztoratív gyakorlatok oktatásának és képviseletének nemzetközi szintű vezetőjévé vált.

Részletesebb programot itt találhat.

Ajánló partner:

1.MM_Logo_NAGY_0909

Részvételi díj és jelentkezés

A magyar résztvevők számára kedvező részvételi díjat és feltételeket biztosítanak a szervezők, könnyítve a részvételt azzal is, hogy nemcsak a teljes konferenciára, hanem külön egy-egy napra is lehet jelentkezni. A feltüntetett összeg magában foglalja a kávészünetben kínált frissítők és az ebéd árát is.

  • Jelentkezési adatok

    Kérjük töltse ki az alábbi mezőket:

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.

További információ: Negrea Vidia (+36)-20-482-4212; [email protected]